COVID és általános
fertőzés-megelőzés

Protézisműtétek kapcsán a fertőzéses szövődmények megelőzésére
nagy hangsúlyt kell helyezni.

Csípőprotézis és térdprotézis műtétek a járvány alatt

A koronavírus (COVID) járvány mindenki életét megváltoztatta. Valamennyiünknek vigyáznunk kell egymásra és saját magunkra. Az általános higiéniai és maszkviselései szabályokat be kell tartani. 
A közfinanszírozott kórházakban, klinikákon a központi rendeleteknek megfelelően a tervezett műtéti ellátásokat fel kellett függeszteni, a műtétre váró betegeket át kellett ütemezni.
 
A magánszolgáltatóknál a tervezhető műtétek – a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett – továbbra is elvégzésre kerülhetnek.

Wáberer Medical Center
2020. november Csípőprotézis műtét,
Dr. Bűcs Gábor

Az ortopédiai műtétek fertőzéses kockázatának csökkentéséről általánosságban

Az ortopédiai és baleseti sebészeti műtétek kapcsán jelentkező fertőzések különösen nagy kihívást jelent az orvostudomány számára. 
 
Elsődlegesen meg kell előzni a fertőzés műtéti területre való terjedését mind a páciens testén belülről, mind azon kívülről is. Az ilyen típusú műtétek fertőzésének statisztikai valószínűsége (kockázata) a műtét jellegétől és mértékétől függ, általában 0,5-2% között mozog. Az ortopédiai műtéteket végző DaVinci Magánklinikán és a budapesti Wáberer Medical Centerben a fertőzési gyakoriság jelenleg 0,5% alatt van.
 
A higiénia és sterilitás különösen fontos a protézisek és más műtéti fémimplantátumok alkalmazásakor. Számos ortopédiai és traumatológiai eljárásban mesterséges implantátumokat (például csavarokat, lemezeket, csípő -és térdprotéziseket) ültetnek be a csontokba és az ízületekbe. Mivel ezeknek nincs saját természetes immunitásuk (ellentétben a természetes csontokkal és szövetekkel), elengedhetetlen, hogy ne váljanak megtelepedési hellyé a testben már jelen lévő baktériumok számára. A mesterséges anyagok ezen fertőződése különös veszélyt jelent az ortopédiai műtét kimenetelére nézve.
 
Ahhoz, hogy nagyon ritkává tehessük a fertőzéseket, magas szintű technikai beruházások, szigorú kivizsgálások és rendszeres minőség-ellenőrzés szükséges a higiéniai előírások terén.

Műtét előtt

Dr. Bűcs Gábor által operált betegek a Wáberer Medical Centerben és DaVinci Magánklinikán is szigorú kivizsgáláson esnek keresztül. A testen belüli (véráram vagy bőr) átfertőződés megelőzésére a teljes műtét előtti kivizsgálás részeként a betegeknél, MRSA szűrés, garat- és vizelet mikrobiológiai szűrés, fogászati góckutatás, mellkas RTG és COVID gyorsteszt, valamint COVID-PCR teszt történik, hogy a beteg a műtét pillanatában bizonyíthatóan a legegészségesebb állapotban legyen. (Ezen vizsgálatok mellett természetesen EKG, labor, szükség esetén kardiológiai kivizsgálás is történik az altatóorvos által végzett műtéti előtti kivizsgálás részeként.)

Műtét alatt

Az operációs környezet fertőtlenítése a páciensnél kezdődik. Közvetlenül a műtét előtt a megoperálandó ízületet körülvevő területet borotválkozással mentesítik a testszőrzettől. Közvetlenül a műtét előtt az adott területen lévő bőrt és a szomszédos testrészeket speciális fertőtlenítőszerrel, szokásos eljárás szerint tisztítjuk. Ezután többrétegű izoláló takarásokkal választjuk el az operálandó bőrterületet a test többi részéről. A műtéti területen a bőrre jódtartalmú fóliát ragasztunk, a bőr mélyebb pórusaiban lévő kórokozók elleni védekezés miatt.
 
A Wáberer Medical Center a műtőibe egyfajta “lamináris légáramlás”-nak nevezett légszűrő rendszert telepített. Ez a rendszer folyamatos steril és szűrt levegőáramot hoz létre a mennyezetről a padló irányába. A levegőben lévő baktériumok így nem kerülhetnek a műtéti terület környezetében. A „lamináris légáramlást” arra használják, hogy minimalizálják a műtőben levő baktériumok által okozott fertőzésveszélyt.
 
Az operáló sebészek és a műtői személyzet csak akkor léphet be a műtőbe, ha  speciálisan tisztított műtői-ruházatot, fejfedőt és arcmaszkot viselnek. A védőszemüveg használata is általános. Ha nagyízületi protézisműtétet végeznek, akkor általában az operáló csapat speciális steril, zárt levegős sisakokat is visel, amelyek szintén megakadályozzák a levegőben lévő baktériumok terjedését. ( szkafander )
 
A műtét előtt megelőző védelmet nyújtanak a kórokozókkal szemben a betegnek antibiotikum infúzió formájában, melyet a betegnek a műtétet követően is folytatni lehet néhány napig.
Minden olyan személynek, aki közvetlenül érintkezik a sebbel, műtét után szabványosított eljárást követően meg kell mosnia és fertőtlenítenie kell ujjait, kezét és alkarját.
 
A sebészeti beavatkozás során a sebtisztítást meghatározott időközönként végzik a maximális sterilitás fenntartása érdekében. A műtétek végén a műtéti seb üregét nagy mennyiségű, jódtartalmú öblítőfolyadékkal öblítik át a fertőzésveszély további csökkentése érdekében. 

Műtét után

A műtéti beavatkozás a seb gondos összevarrásával fejeződik be. Miközben a bezárt seb steril körülmények között van, felhelyezésre kerül a steril (gyakran vízálló) fedőkötés, mellyel biztosítható, hogy a műtéti terület a műtéti utáni időszakban is steril maradhasson. Mielőtt a pácienst otthonába bocsájtják a kórházból, a sebet megvizsgálják és átkötözik. A végleges fedőkötés akár a varratszedésig maradhat, vízálló, így a beteg biztonsággal tud a kötésével zuhanyozni is. Protézisműtétek kapcsán a fertőzéses szövődmények megelőzésére nagy hangsúlyt fektetnek a budapesti Wáberer Medical Centerben és a pécsi DaVinci Magánklinikán is.

Lehetőségek a megelőzésre:

1. teljes műtét előtti kivizsgálás
   a. mikrobiológiai leoltások
   b. labor és vércukorellenőrzés
   c. fogászati góckutatás
   d. mellkas-rtg
   e. COVID gyors- és PCR teszt
2. steril műtő
3. laminal flow szellőztetés
4. gondos fertőtlenítés
5. egészséges, tesztelt személyzet
6. szkafander, sisak az operáló csapaton
7. többrétegű steril izolálás
8. jódtartalmú izoláló fólia
9. fertőtlenítő seböblítés
10. kíméletes műtéti technika
11. vízálló sebkötözés
12. megelőző antibiotikum
13. lehetőség szerint egyágyas elhelyezés
14. minimalizált, állandó kontaktus a személyzettel

Wáberer Medical Center
2020. november Csípőprotézis műtét,
Dr. Bűcs Gábor

Protézisműtétek kapcsán a fertőzéses szövődmények megelőzésére nagy hangsúlyt fektetnek a budapesti Wáberer Medical Centerben és a pécsi DaVinci Magánklinikán is.

KAPCSOLAT

Ortopédiai járó és fekvőbeteg ellátás:

DaVinci Magánklinika

7635, Pécs, Málics Ottó utca 1.

Ortopédiai járó és fekvőbeteg ellátás:

Wáberer Medical Center

1123 Budapest, Alkotás utca 55-61.

Traumatológiai járó és fekvőbeteg ellátás:

Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai és Kézsebészeti Klinika

Janus Pannonius Klinikai Tömb
7624, Pécs, Ifjúság út 13.

forduljon bizalommal dr. Bűcs Gáborhoz

leggyakoribb okok

Izomátvágás nélkül végzett elülső beültetés

típusok, és azok kialakulásaik

típusok, vizsgálat folyamata, és beültetés